Település:
Budapest, 15. kerület


Rákospalotai Múzeum


Rákospalota, Pestújhely, Újpalota, Budapest XV. kerülete. A történelem során többször kapott új nevet, új határokat és új közigazgatási formát. Bizonyos jelenségek eltűntek a változások során, míg mások jellemzően megmaradtak.

1958-ban a kerületben munkacsoport alakult, mely Rákospalota helytörténeti vonatkozású dokumentumainak gyűjtését kezdte meg. A fővárosban harmadikként megalakuló helytörténeti gyűjtemény 1960. január 10-én kapott állandó helyet a Kossuth utcban.

Kezdetben a település néprajzi anyagát, a kismesterségek szerszámait, termékeit gyűjtötte, majd nem sokkal a megnyitást követően a kerületben lakó Madarász Viktor leánya több, az édesapjától származó festményt, személyes tárgyat, bútort ajándékozott a gyűjteménynek. Ezt követően a gyűjtemény megkezdte a helyi képzőművészek alkotásainak gyűjtését is.

A nyolcvanas évek elején a Kossuth utcai épület annyira rossz állapotba került, hogy be kellett zárni, és a teljes gyűjteményt külső raktárakban kellett elhelyezni. 1991. novemberében nyílt meg újra a múzeum jelenlegi helyén, immár nem Rákospalotán, hanem a XV. kerület egy másik településrészén, Pestújhelyen.

Állandó kiállításai mellett külső és belső helyszíneken rendeznek időszaki, helytörténeti és képzőművészeti kiállításokat. Ezek közül 2007-ben nagy siker volt a MÁV-telep 100. évfordulójára a Jézus Szíve Plébániatemplomban rendezett helytörténeti kiállítás, valamint az évről évre a múzeum kertjében megrendezett képzőművészeti kiállítások.

2009. októberében Pestújhely önálló községgé válásának centenáriuma alkalmából új állandó kiállítást nyílt „Civil élet az egykori Pestújhelyen” címmel. 2018-ban pedig új állandó kiállítást nyitottak „Palota Földjén” címmel mely Rákospalota múltját mutatja be.

Szervezetileg a múzeum a XV. kerületi Tanácshoz tartozott, majd, 1990 után az önkormányzati fenntartású XV. kerületi Csokonai Kulturális Központhoz kapcsolták.

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »